loader image

Mutatjuk, hogyan felejtheti el a munkaerőhiányt!

 

– 3 milliárd forintot fordít az állam arra, hogy a közmunkások visszatérjenek a munkaerőpiacra.

– Az idénymunkákra a szigorú szabályozás miatt így is nehezen lehet alkalmazni majd az álláskeresőket. A HSA nyújtja a megoldást.

 

Kiváló eredményeket mutatott a KSH január elején közzétett, foglalkoztatásról szóló számhalmaza. Eszerint az egy évvel korábbihoz képest 37 ezer fővel csökkent a magyarországi munkanélküliek száma, és 118 ezer fővel nőtt a dolgozók tábora. Jelentős számok ezek, viszont a forprofit szektorban nem ilyen rózsás a helyzet. Munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cégként pontosan látjuk, hogy a versenyszférában működő vállalkozások vért izzadnak a dolgozók toborzásával. Magyarországon súlyos munkaerőhiány van.

 

Mi okozza az ellentmondást?

A közmunkaprogram. Amikor elindult ez a szociális háló, kezdetben csak olyanok kerültek bele, akik a versenyszférában nem tudtak megkapaszkodni. Ha ez így maradt volna, nem keletkezik munkaerőhiány, amellyel a legtöbb cégnek ma szembe kell néznie.

Csakhogy idő közben olyanok is tömegesen bekerültek a közmunkaprogramba, akiknek kvalitásaik alapján a versenyszférában lenne a helyük. Az ő szemszögükből olyan ez a modell, mintha a vállalkozásuk mellett lenne egy alkalmazotti státusuk, amelyben mindenféle járulék be van fizetve utánuk. Ledolgozzák a napi nyolc órájukat a közmunkában, ami gyakorlatban lehet, hogy csak négy, minimális elvárások mellett, így bőven marad idejük arra, hogy más munkát is vállaljanak. így számottevően jobban jönnek ki anyagilag, mintha a versenyszférában minimálbér-közeli fizetésért keményen dolgoznának.

 

Mire elég a hárommilliárd forint?

A problémát a magyar kormány is érzékelte, ezért február 1-jétől 3 milliárd forintot fordít arra, hogy 20–25 ezer ember visszaáramoljon a közmunkából a versenyszférába. úgy próbálják ösztönözni a váltásra a közmunkásokat, hogy ha közmunka-szerződésük lejárta előtt elhelyezkednek egy rendes állásban, akkor a még hátralévő időszakra megkapják a közmunkás bérüket is. Ennél sokkal többet hozhat az, hogy a nyári időszakra felfüggesztenék a közmunkát, hogy a nagy mennyiségű munkaerőt igénylő idénymunkákra legyen elérhető ember. A cégek azonban még így is nagy akadályba ütköznek: az egyszerűsített foglalkoztatás szigorú szabályozásába.

 

Mi garantáltan kielégítjük a munkaerőigényét!

Hiába lesz ugyanis a közmunka-program felfüggesztése miatt több álláskereső, ha a cégek az alkalmi munka esetén alkalmazott egyszerűsített foglalkoztatásban alapesetben csak a statisztikai létszámuk 20 százalékát foglalkoztathatják, és azt is csak havi 15, évi 90 nap erejéig.

A HSA cégcsoport azonban akár folyamatosan is tud munkaerőt biztosítani létszámkorlát nélkül. A legtöbb cég HR-osztálya csak a hagyományos csatornákon, hirdetéseken keresztül tud toborozni, és ha így nem talál embert, számukra bezárult a kör. A HSA viszont itt kezdődik. Kelet-Magyarország összes nagyobb városában van irodánk, ahová betérnek az álláskeresők, sokkal nagyobb létszámból tudunk meríteni. Komplett cégcsoportként pedig mindig a partner számára legelőnyösebb foglalkoztatási formát tudjuk ajánlani, legyen szó diák vagy felnőtt foglalkoztatásról. Ez a megoldás, amit keresett!