Hiszünk abban, hogy ha korrekt a kapcsolat, akkor a munkavállaló jobban teljesít, a munkaadó hálás, és végül mindkét fél elégedett. Közvetítőként igyekszünk példát mutatni ebben, ezért életre hívtuk a „Hónap példaképe” programunkat. Hónapról hónapra elismerünk egy a HSA-n keresztül dolgozó, kiemelkedő hozzáállású munkavállalót. Augusztus példaképe: Terletska Ildikó.
Van az úgy, hogy az ember minden tőle telhetőt megtesz, hogy azon a helyen boldoguljon, ahol felnőtt, amelyet az otthonának nevez, de a körülmények megnehezítik a dolgát. Ilyenkor sokan a családjukra gondolva vállalják az ismeretlenbe vezető utat, hogy máshol új, jobb, erősebb alapokra helyezzék az életüket. Tavaly nyáron ezt a nehéz döntést hozta meg Terletska Ildikó is, aki Ukrajnát elhagyva papíron külföldre indult, amikor Magyarország lett a célállomása. Kárpátaljai magyarként valójában azonban hazaérkezett, amikor átlépte az országhatárt.
Magyar vagyok, Magyarország a hazám
„Ukrajnában nagyon alacsony az átlagos alapbér, nem éri el a 80 ezer forintot sem. A legtöbb ember eladósodik, és nem marad más választása, minthogy máshol jobb körülmények között vállaljon munkát, amiből támogatni tudja az otthon maradt családtagjait. Engem is ez vezérelt, amikor Magyarországra jöttem. Több ismerősöm is ajánlotta a HSA-t, hogy megbízható cég, sok segítséget nyújt, úgyhogy bementem az ungvári toborzóközpontba, és munkára jelentkeztem” – árulta el Ildikó, hogyan került a HSA-hoz. Régi magyar családból származik, a családfájában a Bán, a Kun és a Kertész vezetéknevek dominálnak. Beregszászon született, és Ungváron nőtt fel, onnan került Magyarországra tavaly július 8-án. „Kettős érzés van bennem, mert az otthonom Ungvár, ahová visszahúz a szívem. Ugyanakkor magyar vagyok, Magyarország a hazám” – fogalmazott Ildikó, akinek a szülei otthon maradtak. Igyekszik kéthetente meglátogatni őket, bár az utóbbi időben ritkábban tudott menni hozzájuk.
Énektanárként is dolgozott, szeret segíteni
Bár magyar az anyanyelve, a szülei ukrán iskolába járatták, hogy jól megtanulja a nyelvet, és később felsőfokú tanulmányokat is folytathasson. Bejött a számításuk, ugyanis elvégezte a Zeneművészeti Főiskolán, ami után Ungváron énektanárként dolgozott. „Egy idő után sajnos olyan nehéz lett a gazdasági helyzet Ukrajnában, hogy sokan kénytelenek voltak a szakmájukon kívül állást vállalni” – magyarázta Ildikó, aki szintén erre a sorsra jutott, előbb egy üzletben helyezkedett el, majd pedig egy gyárban gyártósori munkát végzett. Magyarországra érkezve ehhez hasonló feladatokat végzett az első fél évében, de aztán az ukrán nyelvtudásának és a pozitív hozzáállásának köszönhetően előrébb tudott lépni. „Ildikó már több mint egy éve dolgozik nálunk. Operátori és tolmácsolási feladatokat lát el, január óta pedig már csoportvezetőként segíti a munkánkat. Rendkívüli módon szeret segíteni az embereknek, minden gondjukkal ő foglalkozik, és nagyon elkötelezett a HSA felé, hogy minden elvárásnak és feladatnak megfeleljen” – indokolta a HSA miskolci irodavezetője, Leskó Annamária, hogy miért őt választottuk a Hónap példaképének.
Megóvott egy halálra ítélt zöld területet
Ildikó feladatai közé tartozik, hogy a hazánkba érkező ukrán munkavállalók mindennapos dolgaiban, például banki ügyintézésekben segítse őket, ami a nyelvi akadályok miatt nehézkes lenne számukra. Volt olyan időszak, amikor ezt egyszerre több mint 140 munkavállalóval kellett koordinálnia. „Szeretem ezt a munkát, mert alapvetően közel áll hozzám a segítségnyújtás, az emberek érdekeinek képviselete. Ungváron tagja voltam a polgári tanácsnak, amely a helyi önkormányzat részeként működött. Arrafelé az emberek ritkán állnak ki a saját érdekeikért, ezért jó ha valaki képviseli őket” – mesélte el. 2008-ban a lakóhelye melletti nagy zöld zónát az ott élők megkérdezése nélkül akarták beépíteni, noha a helyiek aktívan használták a területet. Ildikó csoportosulást szervezett, hogy megvédje a természeti értéket, az emberek támogatták a törekvéseit, így került be a polgári tanácsba, és végül az említett zónán kívül még további negyven hektár zöld területet sikerült megóvniuk. „Mindig mondogatják az otthoniak, hogy várnak haza, mert kellene valaki, aki inspirálja az embereket” – említette meg büszkeséggel a hangjában. Ma már azonban nemcsak otthon, hanem itthon is van dolga.