loader image

A munkavállalók őrangyala: bérgarancia támogatás

Annak aki tisztességesen elvégzi a dolgát, jár az egyesség szerinti fizetés. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a munkáltató nem tudja kiegyenlíteni tartozását, mert például felszámolás alatt áll. Erre van a bérgarancia támogatás, amely január elsejétől a kölcsönzött munkavállalókat is őrangyalként védelmezi.

A bérgarancia támogatás tulajdonképpen nem más, mint a munkavállalók törvényes védelmezője: ha egy gazdálkodó szervezet felszámolás alá kerül, és nem tud fizetni az alkalmazottainak, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap megelőlegezi a cégnek a dolgozók bérét. így lényegében egyetlen munkavállaló sem esik el a fizetésétől, amiért becsülettel megdolgozott. Legalábbis 2014. január elsejétől. Az idei évtől kezdve ugyanis – a HSA Kft. nagy örömére – a bérgarancia támogatás a kölcsönzött munkavállalókat is védi azzal, hogy ha a kölcsönvevő cég bedől, és nem rendezi a számláját, akkor a kölcsönző fél megkapja ezt az előleget, amelyből ki tudja egyenlíteni a béreket. Ezt megelőzően fennállt annak a veszélye, hogy ha a munkát megrendelő kölcsönbevevő cég nem fizette ki a szolgáltatás díját, akkor a kölcsönző fél nem tudta miből folyósítani a nála belejelentett kölcsönzött munkavállalók járandóságát. Ettől már nem kell tartani.

A támogatásnak persze vannak feltételei. Kizárólag felszámolás alatt álló gazdasági szervezet kaphatja meg a felszámoló illetékes munkaügyi központhoz benyújtott kérelme alapján. Méghozzá csak abban az esetben, ha munkabértartozását vagy munkaerő-kölcsönzés esetében a kölcsönzési díjat bevételei hiányában nem tudja megtéríteni. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ha ennek a két feltételnek megfelel a szervezet, kötelező a támogatás megállapítása, amelyből rendezni tudja tartozásait. Ebből is látszik, hogy a munkavállalók védelme a legfontosabb.

Azt viszont el kell fogadni, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap nem egy feneketlen pénzeszsák, így a támogatás mértékének van egy plafonja. Jogosult munkavállalónként nem haladhatja meg az összeg a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott havi bruttó átlagbér ötszörösét. A törvény ezen a kötelező érvényű dotáción felül további kéthavi támogatás mérlegelését teszi lehetővé a felszámoló szervezet számára, ám ez már nem vonatkozik a munkaerő-kölcsönzésben és az iskolaszövetkezetek által foglalkoztatott munkavállalók esetére.

Amennyiben a munkaügyi központhoz ilyen kérelem érkezik, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 15 napon belül gondoskodik a támogatás átutalásáról. A pénz minden esetben a felszámolás alatt álló gazdasági szervezet számlájára érkezik, de kizárólag a munkavállalók felé fennálló bértartozásnak, illetve az ebből fakadó közterhek megfizetésének rendezésére használható fel. A jogosulatlanul igénybe vett, vagy nem jogszerűen felhasznált támogatást súlyosan büntetik: a kiutalt pénzt a jegybanki alapkamat duplájával növelt összegben kell visszafizetni. Nem érdemes tehát csalni.