Hiszünk abban, hogy ha korrekt a kapcsolat, akkor a munkavállaló jobban teljesít, a munkaadó hálás, és végül mindkét fél elégedett. Közvetítőként igyekszünk példát mutatni ebben, ezért életre hívtuk a „Hónap példaképe” programunkat. Hónapról hónapra elismerünk egy a HSA Groupon keresztül dolgozó, kiemelkedő hozzáállású munkavállalót. Október példaképe: Halo Vasyl.
Légvonalban mindössze 219 kilométer a távolság Munkács és Gyöngyös között, ami nagyjából a Debrecen–Budapest távnak feleltethető meg, de mégis mintha két különböző világról lenne szó. Legalábbis a Hónap példaképének megválasztott ukrán munkavállalónk így élte meg, hogy Magyarországra költözhetett. Immáron a családjával együtt.
Itt jobban megbecsülik a munkavállalókat
Halo Vasyl Kárpátalján, a magyar határhoz közeli Munkácson élt és a dolgozott egészen 2017 novemberéig, amikor a HSA Grouphoz fordult álláslehetőségért. „Ukrajnában lényegesen kevesebb a munka, és a bérek is jóval alacsonyabbak, mint Magyarországon. Azt most már tapasztalatból mondhatom, hogy a magyar munkáltatók sokkal jobban megbecsülik a dolgozóikat. Amikor az országváltás mellett döntöttem, az vezérelt, hogy szerettem volna biztos, stabil jövedelmet biztosítani a családomnak” – fogalmazta meg a mindannyiunk számára fontos szempontot a családapa, aki a 12 éves Vasylért, a 9 éves Oleksandrért és a 6 éves Marharytáért is felelősséggel tartozik. Végzettségeit tekintve sofőr és villanyszerelő, de Ukrajnában nem tudott elhelyezkedni a szakmáiban, ami miatt nem rendelkezik kellő gyakorlattal bennük. Így már ott is gyárakban dolgozott autóipari és elektronikai területen, innen hallott a HSA Groupról. „Az érkezésem előtti évben már több barátom, ismerősöm is dolgozott a HSA-nál. Mindenki nagyon elégedett volt a céggel, korrektnek, megbízhatónak, mutatták be. Említették, hogy a szállásaik is nagyon igényesek, ezért úgy gondoltam, hogy ennél a cégnél érdemes szerencsét próbálnom” – emlékezett vissza.
Túlságosan nehéz volt az elválás a családtól
A Stanley Electric Hungary Kft. gyöngyösi gyárába közvetítették ki, ahol azóta is operátorként dolgozik, Honda és Suzuki típusú autólámpák előállításában vesz részt. „Mivel Ukrajnában is hasonló területeken dolgoztam, azt a tudást és tapasztalatot most maximálisan tudom kamatoztatni munkám során” – árulta el Halo Vasyl, akinek a teljesítményével a HSA gyöngyösi irodájának csapata is maradéktalanul elégedett, nem véletlenül őt jelölték a Hónap példaképe címre. „Ha csak annyit mondanék Halo Vasylról, hogy immáron két éve nálunk dolgozik, és ennyi idő alatt egyszer sem volt igazolatlan hiányzása, az nem fejezné ki eléggé, hogy mennyire meg vagyunk elégedve vele. Sokkal kifejezőbb, hogy hamarosan már a felesége is nálunk vállal munkát majd, olyan jó tapasztalatokat szereztünk a hozzáállásukat illetően” – árulta el Görgényi Szilvia, a HSA Group régióvezetője. Azzal, hogy a család szíve, Diana is Magyarországon kezd dolgozni, egyúttal az is eldőlt, hogy hosszabb távon is itt képzelik el az életüket. „A családom először csak látogatóba érkezett hozzám, szerették volna látni, hol élek, hogyan telnek a mindennapjaim. Első perctől nagyon tetszett nekik Magyarország, visszautazásukkor mindig nagyon nehéz volt az elválás” – mesélte Vasyl.
„Nem bántam meg, hogy a HSA-t választottam!
A három gyermek már megkezdte az iskolát Magyarországon, és amikor már két jövedelemforrással rendelkeznek majd, egy házat szeretnének bérelni új otthonukként. „Hisszük, hogy nekik is jóval több lehetőséget és szebb jövőt tartogat az élet itt, mint Ukrajnában – bizakodott a családfő, aki a magyar emberekről is csak csupa jót tudott mondani. – A magyar emberek nagyon kedvesek! Nagy szeretettel fogadtak, első pillanattól kezdve segítették a munkámat, valamint a beilleszkedésemet. Nagyon jó, vidám csapatba kerültem, ez nagyon sokat számít, hogy jól érezzük magunkat a munkahelyen. Ma már lényegesen kevesebbet is járok haza Ukrajnába. Korábban minden hónapban utaztam, mostanság jellemzően kéthavonta járunk haza. A honvágyam elenyésző lett, mert mióta itt van a családom, itt van az otthonom is.” A munkájában a jó társaság mellett az iparág miatt is otthonosan mozog. „Az autók szerelmese vagyok – vallotta be. – Emellett szívesen focizok, és kirándulok a gyerekekkel. A Mátra rengeteg csodás látnivalót nyújtott már számunkra.” A Hónap példaképe díj meglepte, de egyben büszke is rá, mert ezek szerint jól végzi a dolgát. „Nem bántam meg, hogy a HSA-t választottam!” – zárta a szavait.