loader image

Ha munkaerőt kölcsönöz, most figyeljen!

  • Megváltozott a rehabilitációs hozzájárulást szabályozó törvény.
  • Július 19-től már nem a kölcsönbeadót, hanem a kölcsönvevőt terheli a kötelezettség.
  • A HSA továbbra is segít tehermentesíteni kölcsönvevő partnereit.

Amikor azt mondjuk, hogy a tisztességes foglalkoztatásért rántunk kardot, meg azt, hogy a munkáltatóknak kötelességük emberségesen bánni az alkalmazottaikkal, akkor a rehabilitációs hozzájárulást is támogatjuk. Ez egy hatékony eszköz arra, hogy a cégek motiváltak legyenek a megváltozott munkaképességű dolgozók felvételében. A rendszer azonban egy nyár eleji törvénymódosítás következtében 2015. július 19-i hatállyal gyökeresen megváltozott.

Mi volt eddig?

Ott, ahol az alkalmazotti létszám elérte a 25 főt, kötelesek voltak megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztatni. 40 dolgozó esetén már minimum kettőt kellett felvenni, mindig a teljes létszám 5 százalékát. Aki ezt nem tette meg, annak rehabilitációs hozzájárulást kellett fizetnie az államnak. Minden egyes hiányzó megváltozott munkaképességű munkavállaló után évi 964 500 forintot kellett befizetni tulajdonképpen a semmire. Ezek a számok nem változtak, továbbra is érvényben vannak. Ami változott, az a rehabilitációs hozzájárulásban leginkább érintett munkaerő-kölcsönzésre vonatkozik.

Ez az a foglalkoztatási forma, amely során akár több mint 100 dolgozót bocsájt a kölcsönző cég a kölcsönvevő partner rendelkezésére munkavégzés céljából. Egy 2011-ben életbe lépő törvény alapján ezeket a munkavállalókat rehabilitációs hozzájárulás szempontjából a kölcsönzőnél kellett figyelembe venni. Azaz a kölcsönbeadó felelt a megfelelő létszámú megváltozott munkaképességű munkaerő foglalkoztatásáért vagy a hozzájárulás megfizetéséért. Július 19-e óta azonban ez nem így van.

Mi lesz ezután?

Mostantól a kölcsönvevő félnek kell résen lennie, mert nála veszik figyelembe a kölcsönvett dolgozókat a rehabilitációs hozzájárulás számításakor. Vonatkozik ez az összes július 19. utáni munkaerő-kölcsönzésre függetlenül attól, hogy annak kezdete korábbra datálódik. Ez sok cégnél komoly nehézségeket okozhat, hiszen a nagyobb létszámú kölcsönzött munkaerőt igénylő termelőiparban számos esetben nem áll rendelkezésre olyan speciális munkaterület, ahol a megváltozott munkaképességűek dolgozhatnának. 100 fő esetén pedig már éves szinten közel 5 millió forintot kellene befizetni rehabilitációs hozzájárulás címen az államnak a hiányzó megváltozott munkaképességű alkalmazottak után. Nehéz ügy.

A HSA megoldást kínál

A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy továbbra is a kölcsönbeadó cég feleljen a kölcsönzött munkavállalók után számított rehabilitációs hozzájárulás teljesítéséért. Ehhez csak egy nyilatkozatot kell kitölteni, amit a HSA örömmel megtesz, hiszen mi eddig is elkötelezettek voltunk a megváltozott munkaképességű munkaerő foglalkoztatása iránt. Ezzel megszabadítjuk partnereinket az adminisztratív terhektől – nem nekik kell számolgatniuk, mennyit kellene befizetniük, és nem nekik kell lepapírozniuk a folyamatot. Amennyiben az ön cégének is segítséget jelentene, ha ezektől a rehabilitációs hozzájárulásból adódó kötelezettségektől megszabadítanánk, keressen minket bizalommal!