Csak a robotoknál működik az, hogy vég nélkül, kitartóan képesek ugyanarra a teljesítményszintre. Az embernek a teste és az elméje egy idő után elfárad. Mutatunk 5 tippet, amivel meg lehet újulni a munkában.
1. Tartsunk minden órában egy kis szünetet
Kutatások kimutatták, hogy azok a munkavállalók jobban teljesítenek, akik minden órában tartanak egy pár perces szünetet, mint azok, akik megállás nélkül dolgoznak. Egy idő után ugyanis az agyunk képtelen ugyanolyan koncentráltan egy fontos feladattal foglalkozni, és veszít a hatékonyságából. Ebben segít, ha néha eltereli valami a figyelmünket, megszakít bennünket az adott munkafolyamatra való fókuszálásban. Egy kis szünet után aztán megújult erővel és motivációval térhetünk vissza a feladatunkhoz.
2. A szünet a kreativitásban is segíthet
Nem számít, hogy mennyire szeretjük a munkánkat és milyen jók vagyunk benne, egyszerűen képtelenség heti 40 órában kreatívnak lenni. Az újító és értékes gondolatok, ötletek rengeteg munkában szükségszerűek, de ezeket nem lehet erőltetni, úgy elvárni, mint egy üzemben a napi minimumot. Van, amikor egyszerűen nem jut eszünkbe használható, kreatív gondolat, és ilyenkor a legrosszabb amit tehetünk, hogy görcsösen törjük a fejünket rajta. Ki kell lépni az adott perspektívából, amire ismét kiváló eszköz lehet egy kis szünet. Beszélgessünk egyet valami másról az egyik kollégával, és visszatérve a feladatunkhoz, lehet, hogy hirtelen meg is születik a vágyott az ötlet a fejünkben.
3. Mozgassuk meg a testünket munka közben
Az emberi testet nem arra teremtették, hogy egész nap egy székben üljünk. Ha hosszú órákra egy asztal mögé szíjazzuk magunkat, azzal a legkevésbé sem segítünk a produktivitásunkon és kreativitásunkon. Akár munka közben is álljunk fel a székből, tegyünk egy rövid sétát az irodában, nyújtózzunk egyet, kicsit járassuk meg a végtagjainkat. Már ennyitől felpezsdül kicsit a vérkeringésünk, és ha több vér jut az agyunkba, mindjárt többet és jobban bírunk majd dolgozni.
4. Egy délutáni teázás többet ad a koffeinnél
A teázást nem csak a jótékony hatásai miatt vezethetjük be a napirendünkbe fix programpontként, hanem azért is, mert kiváló eszköz arra, hogy néhány perc erejéig távol tartsuk magunkat a munka körüli gondolatoktól, és ez idő alatt az agyunk felfrissüljön. Például egy szelet csokinál, vagy az automatából kinyerhető nassolnivalókkal szemben időt kell szánnunk arra, hogy felforraljuk a vizet, beáztassuk a filtert, és így tovább. A koffein és a folyadék hidratáló hatásán túl így a pár perces kikapcsolódás is segít majd a munka nagyobb lendülettel való folytatásában.
5. A napközbeni edzés aranyat ér
Általában munka előtt vagy munka után szoktak edzeni az emberek, de ha van lehetőségünk arra, hogy két részre osszuk a munkanapunkat, és a kettő között edzünk egy jót, az a legjobb megoldás. A test elfárad ugyan a kemény mozgástól, de a szellem felszabadul tőle. Arról nem is beszélve, hogy ha két 4 órás részre bontjuk a munkanapot, sokkal hatékonyabban leszünk, mintha egyben nyomnánk le 8 órát.