Amikor állásinterjúra megyünk, nemcsak mi vizsgázunk álláskeresőként, hanem a leendő munkáltató is. Érdemes odafigyelni a következő 5+1 jelenségre, mert ha ezek jellemzőek állásinterjú közben, az könnyen intő jel lehet, hogy nem a legideálisabb munkahelyre készülünk.
1. Csak a sablonszöveg megy
Ha állásinterjú közben azt érzed, hogy az egész olyan rideg és mesterkélt, az nem véletlen. Ha a felvételiztetők igazán kíváncsiak rád, és nem csak egy jelentkező vagy a végtelen sorban, akkor szinte biztosan lesz egyfajta személyes, közvetlenebb jellege az interjúnak. Általában azoknál a cégeknél szokott nagyon sablonos és kötött lenni egy állásinterjú, amelyeknél nagy a fluktuáció, és az állásinterjúkat már-már gépiesen bonyolítják le. A kiválasztási folyamat monotonitása egy baljós jel lehet arra, hogy a felvételed után is csak porszem leszel a gépezetben.
2. Módosítanak a megbeszélt időponton
Sajnos megesik, hogy egy cég lemondja a megbeszélt állásinterjút, vagy másik időpontot kér a jelölttől. Ezzel azt az üzenetet közvetítik a munkavállaló felé, hogy nem elég fontos a számukra, hiszen akadt jobb dolga is az interjúztatónak, mint neki szentelni a korábban megbeszélt egy órát. Ilyenkor mindig jusson eszünkbe Tonk Emil mondása: „A fontos ember pontos, és a pontos ember fontos.” Más ideje is van legalább olyan értékes, mint a miénk.
3. Nem akarnak meggyőzni
Egy állásinterjú kétirányú utca: nemcsak a pályázó vizsgázik, hanem a cég is. Ez a munkaerőhiány miatt egyre inkább így lesz. Ha viszont az állásinterjú kizárólag arról szól, hogy mi miért lennénk jók vagy rosszak az adott feladatra, csak minket szednek darabokra szakmailag és emberileg, de a cégről semmit sem mesélnek, semmivel sem akarnak meggyőzni minket, hogy mi is akarjunk ott dolgozni, az arra utal, hogy nem tartanak bennünket egyenrangú félnek.
4. Nem az „illetékes személy” van jelen
Nagy káoszra utal egy cégnél, ha a személyes állásinterjún a jövőbeni felettesünk nincsen jelen, mert ő éppen házon kívül van valamilyen okból. Főleg baj ez, ha a helyére beugró kolléga nem tud érdemben válaszolni a kérdéseinkre, mert nincsen felhatalmazása, illetve döntési jogköre erre. Ilyenkor jogosan érezheti úgy egy pályázó, hogy csak az idejét vesztegeti.
5. Nincs összhang az interjúztatók között
Egy kiválasztási folyamat több körből is állhat. Lehet szó egy előzetes telefonos interjúról és több környi személyes találkozóról is. Ilyenkor megeshet, hogy több emberrel találkozunk, több interjúztatónak is feltehetjük a kérdéseinket. Ha a kapott válaszok között nem érzünk összhangot, például ellentmondásos elvárásokat fogalmaznak meg a leendő pozíciónkkal kapcsolatban, akkor legyünk nagyon óvatosak a továbbiakat illetően.
+1 A javadalmazás tabutéma
Természetesen nem célszerű ajtóstul rontani a házba a fizetés kérdésével, ezt a témát csak akkor vegyük elő pályázóként, ha a cég képviselője hozza szóba, vagy ha már túl vagyunk minden szakmai kérdés tisztázásán. A végletekig azonban nem szabad szégyellősen kerülni az anyagiakat, hiszen mégiscsak fizetésért dolgozunk. Ha azt látjuk, hogy konkrét ajánlat helyett csak a ködösítés és időhúzás megy ebben a témában, akkor jobb, ha elengedjük a dolgot. Komoly cégek mindig tesznek ajánlatot.