> A legtöbb álláspályázathoz az önéletrajz mellett motivációs levelet is kérnek, amit sokkal nehezebb megírni.
> Megmutatjuk, hogyan építsd fel a motivációs levelet, milyen részei legyenek, mire térj ki benne.
> Konkrét példaszövegekkel!
A megszólítás
Mindig ügyelj arra, hogy a motivációs leveledet egy konkrét személynek címezd. A „Tisztelt Kovács János!” címzésre Kovács János megszólítva érzi magát, és biztosan több figyelmet szentel az írásodra, mintha azzal kezdenél, hogy „Tisztelt Hölgyem/Uram!”. Ha az álláshirdetésben nincsen egy megjelölt személy, akinek küldeni kell a pályázatot, akkor nézz utána a cég honlapján, hogy ki a HR-es, vagy ha ilyen nincs, akkor az ügyvezető.
A felütés
A levél eleje tökéletes lehetőség arra, hogy az olvasó számára nyilvánvalóvá tedd, tisztában vagy az adott cég és pozíció különlegességével. így:
„örömmel pályázom meg az önök által meghirdetett Termékmenedzseri pozíciót. A Cég az elmúlt években vezető szereplőjévé vált az Iparágnak, és az ügyfelekkel való hozzáállásában olyan magatartást tanúsít, amilyenben mindig is szerettem volna részt venni a karrierem során. Szívesen erősíteném ezt a márkát a releváns szakmai tudásommal és tapasztalatommal!”
Nézz utána a cégnek a honlapján, a LinkedInen, a közösségi médiában, hogy legyen egy kialakult képed az általuk közvetített értékekről, és hasonló módon azokat hangsúlyozd ki a bevezetőben.
A főszöveg
A következő két bekezdésben kellene részletezned, hogy korábban milyen feladatokat láttál el, milyen tapasztalatokat szereztél, és ezeket hogyan állítanád a cég szolgálatába a meghirdetett pozícióban. így:
„Az elmúlt három évben Termékmenedzserként dolgoztam a Cégnél, ahol több mint 30 magas szintű terméket fejlesztettem ki a megrendelők igényeit és a költségkeretet figyelembe véve. Sokszor nagy kihívást jelentett megtalálni az egyensúlyt a minőség és a gazdaságosság között. Megtanultam, hogyan lehet kielégítő megoldásokat kifejleszteni túlköltekezés nélkül. Az önök Termékmenedzsereként biztos vagyok benne, hogy innovatív megoldásokkal tudnék előállni, amelyek az ügyfeleink által elvárt idő- és költségkeretbe is beleférnének.”
Itt nem kell megismételned az önéletrajzodban szereplő összes munkatapasztalatot. Válaszd ki azt az egyet, ami a legrelevánsabb az adott pozíciót illetően, és azt példaként hozva magyarázd el, hogy miben tudnál leginkább a cég segítségére lenni. A főszöveg második bekezdésében érdemes egy másik példát is hoznod a képességeidre. Nézd át az álláshirdetés kiírását, és az ott felsorolt elvárások közül a három legfontosabbra reagálj itt, milyen tapasztalataid vannak azokkal kapcsolatban.
A lezárás
Ne használj olyan sablonos lezárást, hogy „Köszönöm a lehetőséget, várom mielőbbi visszajelzését!”. Ennél legyél sokkal személyesebb, például ha egy másik városban élsz, röviden magyarázd el, hogyan hidalnád át ezt a problémát. De arra is tökéletes a lezárás, hogy még egyszer megerősítsd a pozíció iránti érdeklődésedet. így:
„A Cég szakmai eredményei (lehet konkretizálni) nagy hatással voltak rám, ezért motivál az, hogy egy olyan csapat tagja legyek, amelyben folyamatosan fejlődhetek.”