Szerintünk az álláskereső nem robot, a munkaadó pedig nem rabszolgatartó. Mi az embert látjuk mindkét félben. De mi is azok vagyunk… Munkatársainkat bemutató sorozatunk 25. részében a HSA miskolci projektvezetőjét, Mihalik Ferencet mutatjuk be.
Ideális esetben egy munkahely nem a szükségszerű rossz, és a munkatársak barátokká is válhatnak. Kollégánk, Mihalik Ferenc állítja, hogy abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezt elmondhatja magáról. Júniusban lesz két éve, hogy a miskolci HSA-iroda csapatát erősíti, és olyan jól beilleszkedett a társaságba, hogy a szabadidejét is gyakran a munkatársakkal tölti.
Közös bográcsozás és tóparti fürdőzés
„Annak idején egy álláshirdetésre jelentkeztem, behívtak állásinterjúra, voltam a debreceni központban meghallgatáson a HR-vezetőnél is, és mivel alkalmasnak találtak a feladatra, én pedig nagyon szerettem volna a HSA-nál dolgozni, felvettek – elevenítette fel a kezdeteket Feri. – Azóta sem bántam meg a döntésemet, mert nagyon jó csapat jött összes Miskolcon, az irodavezető sok energiát fektet abba, hogy összetartsa a társaságot. Ez nemcsak a sok helyen szokásos karácsonyi bulikban nyilvánul meg, hanem a hétköznapokon is sok időt töltünk együtt munka után. Voltunk már bográcsozáson vagy éppen tóparti fürdőzésen is együtt, nem túlzás, ha azt mondom, hogy a munkatársakkal barátokká váltunk.” Ez azért is fontos, mert a projektvezetőkön sokszor nagy a nyomás, hullámzóan váltakoznak a könnyebb és nehezebb időszakok az évben, és utóbbiakban néha elfárad, besokall az ember. „Ilyenkor kell kikapcsolni kicsit, amiben sokat segít a jó csapat, aztán újult erővel lehet folytatni a munkát” – magyarázta kollégánk.
Négy különböző szakmával rendelkezik
A Miskolctól néhány kilométerre fekvő Felsőzsolcán él két éves kora óta, kocsival tíz perc alatt beér az irodába, de nem csak ezért használ autót, hiszen az aktuális projektjei miatt gyakran kell Ózdon, Mezőkövesden vagy éppen Sajóbábonyban megfordulnia. „Szeretem a pörgést a munkámban, mindig is nyitott voltam a világra, és szerettem egyszerre több dologgal foglalkozni. Itt most hozzám tartozik a toborzás, a munkavállalók beléptetése, a mentorálásuk, a másik oldalról pedig én tartom a kapcsolatot a céges partnerekkel, tárgyalásokon veszek részt. Sokrétű munka, amiben azt szeretem a legjobban, hogy emberekkel foglalkozhatok, hiszen van bennem egy kis kereskedői véna, ami jól jön a kapcsolatteremtésben” – árulta el Feri, aki azelőtt tíz évig a bútoriparban dolgozott eladóként, konyhatervezőként. Hogy sok mindent szeret csinálni egyszerre, arra az is jó példa, hogy négy teljesen különböző szakmával rendelkezik. Van egy kárpitos, egy méhész, egy biztonságszervező és egy kereskedő, boltvezető, eladó képesítése is.
A méhészetre csak hobbiként gondol
„A méhészet onnan indult, hogy az édesanyám élettársának vannak méhcsaládjai, és ha tehettem, besegítettem az ezzel kapcsolatos munkába, aminek köszönhetően elkezdtem komolyabban érdeklődni a tevékenység iránt. Emiatt szereztem meg a méhész oklevelet, de azóta is csak hobbiként tekintek erre a foglalkozásra, mert rájöttem, hogy bár szeretem csinálni, ám akkor érzem magam igazán jól hosszabb távon, ha emberekkel dolgozhatok együtt” – tudtuk meg Feritől. Mivel az elmúlt hetekben a méhek pusztulásáról és veszélyeztetettségéről szóltak a hírek, megragadtuk az alkalmat, hogy egy szakavatott véleményét is kikérjük a jelenségről. „Sajnos sokan olyan vegyszerekkel permeteznek, ami káros a méhekre, és a legnagyobb baj, hogy erről nem is szólnak a méhészeknek. A másik komoly probléma, hogy egyre többen olyan vetőmagokat alkalmaznak, amiket már nem kell beporozni később, márpedig a méheknek ebből van a táplálékuk is, így viszont élelem hiányában elpusztulnak” – erősítette meg kollégánk a szomorú híreket.
Németországban is dolgozott két évet
Bár a pörgést szereti, azért a nyugodtabb környezetre is szüksége van, ezért sem tervezi, hogy Felsőzsolcáról beköltözzön Miskolcra. „Családias helyen élek, jól esik oda hazamenni, mert kellően távol van a nagyváros zajától, ugyanakkor nincsen túl messze sem Miskolctól, gyorsan ott vagyok, ha arra vágyom, hogy csináljak valamit” – indokolt projektvezetőnk, aki a bútoripari munkája és a HSA között két évig Németországban is dolgozott pincérként és bármixerként. „Éltem Düsseldorfban, Stuttgart és München közelében is. Szerettem ott lenni, az egy másik világ volt, és jó volt gyakorolni a német nyelvtudásomat, de a szívem mindig hazahúzott. Végül akkor egy párkapcsolat miatt jöttem haza, de most már nem is vágyom vissza. Szép volt, jó volt, de nekem Magyarországon van az otthonom.” És persze a miskolci HSA-irodában – barátok közt.