Rengeteg olyan álláskeresői hibával találkozunk, amelyek kis odafigyeléssel elkerülhetőek lennének. Mutatjuk őket!
Egy jelölt közölte velünk, hogy ő közvetítőn keresztül nem pályáz állásra. Mivel azonban megfelelt a pozícióra, és szerettünk volna segíteni a partnerünknek, szóltunk nekik, hogy hívják be közvetlenül állásinterjúra. Az illető a napokban kezdett, és óránként 400 forinttal többet keres, mint a korábbi munkahelyén.
A megbízóink azért kérik a segítségünket, mert nincs kapacitásuk megkeresni az igényeiknek megfelelő munkavállalókat, és hajlandóak fizetni nekünk azért, hogy ezt a feladatot szakszerűen elvégezzük helyettük. A leendő munkavállaló szempontjából teljesen lényegtelen, hogy közvetítőn keresztül kerül-e oda a céghez. Illetve ha ódzkodik ettől, akkor mégsem: a példaként hozott illető is bukta volna az állást, ha nem teszünk szívességet.
Sokszor tapasztaljuk, hogy álláskeresők 17 óra és másnap reggel 9 óra között képesek hirtelen munkát találni. Mert előbbi időpontban még egyszer utoljára egyeztetjük a másnapi állásinterjút velük, amelyen aztán nem jelennek meg. és amikor rákérdezünk, azt felelik, hogy már elhelyezkedtek.
Senkire nem akarunk ráerőszakolni semmit, mi lehetőségeket ajánlunk az álláskeresőknek, akik aztán maguk eldönthetik, hogy kívánnak-e élni vele vagy sem. Ha valaki korrektül megmondja, hogy nem érdekli a dolog, udvariasan megköszönjük, hogy meghallgatott minket. Viszont ha azt feleli, hogy érdekli, megbeszéljük, hogy személyesen folytatjuk egy állásinterjú keretében, és se szó, se beszéd, nem jön el… Azt nem tartjuk elfogadható viselkedésnek.
Kiközvetítettünk egy jelöltet a cégnek, amely rajtunk keresztül keresett munkavállalót. Az illetőt arra kérték, hogy adja el magát, mire ő kifakadt, hogy ő ugyan nem. Őt eddig mindenhová hívták a szaktekintélye miatt, úgyhogy hadd ne kelljen válaszolnia.
Egy ilyen után ne lepődjön meg senki, ha nem lesz az adott cég alkalmazottja. Egy állásinterjún sosem lehet ilyen önérzetesen viselkedni, hiszen a cél pontosan az, hogy eladja magát az ember. Aki úgy megy el egy állásinterjúra, hogy ezzel ő tesz szívességet a cégnek, nehezen fog érvényesülni.
Az egyik jelöltünket már a pozíciót kínáló cégnek mutattuk be, nagyon jól teljesített az állásinterjún. A végén aztán jött a szokásos: van-e valami kérdése. Mire ő: „Persze, mennyi a bér és mennyit kell dolgozni?”
Ugye érezzük, hogy ez így ebben a kontextusban nem túl pozitív. Mert azt sugallja, hogy a jelöltet csak a pénz érdekli, és annyira sokat azért nem szeret dolgozni. Ezzel totálisan el lehet rontani egy állásinterjút. Még ha ezek természetesen fontosak, ennél sokkal diplomatikusabban kell fogalmazni.
11 órára vártuk a jelöltet állásinterjúra, aki 10:50 perckor írt egy sms-t, hogy kapott máshonnan egy álláslehetőséget, amit el is fogadott.
Az ilyen esetekben (sajnos elég gyakran előfordul) mindig ott bujkál bennünk a kisördög, hogy valójában nem is egy másik állásról van szó, hanem csupán elaludt az illető. Igazából ez mindegy is, egyszerűen csak nem értjük, hogy miért nem lehet erről tisztességes időben szólni. Nekünk is van egy munkarendünk, és ha várunk valakit, számítunk arra, hogy el is jön. Megértjük ha nem, csak szerintünk úgy korrekt, ha erről nem tíz perccel a megbeszélt időpont előtt szerzünk tudomást.