Egy kutatás szerint a 35 évnél idősebb munkavállalóra már öregként tekintenek a cégek. Az eredmény mindenképpen meglepő, de megpróbáltunk mögé nézni, feltárni az okokat, és erre szabottan önéletrajztanácsokat adni, hogy mit érdemes kihangsúlyozni 35 felett, hogy ne essünk az „öreg” kategóriába!
A kutatás 35 éves öreg-nem öreg határvonalát azért sem lehet általánosságban elfogadni, mert a munkaerőpiac sokszínű, mint a szivárvány, földrajzi adottságoktól és szakterülettől függően is komolyan változhat ez az eredmény. Azért érdemes áttekinteni, hogy milyen motivációk miatt fordulnak a fiatalabb alkalmazottak felé a munkáltatók.
Az okok között elhangzott, hogy az idősebb dolgozókat drágábbnak tartják (akár 20 százalék is lehet a fizetésbeli különbség) és az 50 felettieknél megjelölték indokként a modern technológiában való lemaradást is.
Továbbá az is problémát jelenthet a cégek szemében, hogy az említett korban már valószínűleg határozott, kiforrott személyiségű munkavállalót kapnak, aki nemcsak tudja, hogy mit akar, de a jogaival is tisztában van. Egy lelkes pályakezdőtől valószínűleg több kérdés nélküli túlórára, plusz munkára számíthatnak, mert őt fűti a bizonyítási vágy.
Mindezeknek a tulajdonságoknak, a határozottságnak vagy a jelentős munkatapasztalatnak persze megvannak a pozitív hozadékai is.
Mi most arra adunk tippeket, hogy egy önéletrajz vagy álláspályázat esetén mit érdemes kiemelni, hogy a cégek ne a fent említett „problémákat” lássák a 35 év feletti pályázóban, hanem az értékes munkaerőt, akit akár magasabb fizetésért is jobban megéri alkalmazni, mint egy rutintalanabb, ám alacsonyabb igényeket megfogalmazó fiatalt.
1. Komoly munkatapasztalat
Az önéletrajzban ne csak az évek száma jelölje, hogy milyen régóta is dolgozunk, hanem írjuk le, hogy pontosan miben, milyen területeken szereztünk tapasztalatokat. Érezze a cég, hogy nem kell kezünket fogni már az első munkanapon sem, hanem azonnal bevethető és teljesítő munkavállalóra tehet szert velünk.
2. Szakmai szakértői szerep
Ne csak felsoroljuk, hogy milyen projektekben vettünk részt, hanem nyugodtan lehet dicsekedni (persze nem nagyképűen) az elért eredményekkel is. Ha voltak mérhető szakmai sikereink, esetleg díjaink, azokat ne hallgassuk el szerényen!
3. Szervezeten belüli kommunikáció ismerete
Egy fiatal kollégának az is gondot okozhat, hogy kit tegezhet le és kit illene magáznia. Érzékeltessük, hogy nekünk már van annyi tapasztalat a hátunk mögött, hogy zökkenőmentesen be tudunk illeszkedni a szervezetbe. Lehet részletezni, hogy korábban hogyan találtuk meg a közös hangot a kollégákkal.
4. Munkahelyi konfliktusok kezelése
Minden munkahelyen vannak szakmai vagy egyéb konfliktusok, viták, összetűzések, amelyek előre is vihetnek egy-egy munkafolyamatot, de meg is keseríthetik a hangulatot. Meséljük el, hogy az évek alatt számos konfliktust sikeresen kezeltünk, tapasztalatunknak köszönhetően rengeteg problémát, hibát elkerültünk.