,,Van saját HR-esünk, nem kell nekünk toborzó cég.” Sokan így gondolják, mégis a legtöbb partnerünk azért keres meg minket, mert a HR-es kollégáknak nincs kapacitásuk a toborzásra. A bérszámfejtés, a különböző oktatások és a mindennapi teendők felemésztik az idejüket, így kénytelenek segítséget kérni. Az együttműködés során egy közös célunk van: megtalálni a tökéletes jelöltet.
Hogyan tudunk hatékonyan együttműködni?
A toborzás során több tízezres kapcsolati hálónkból szemezgetünk nap mint nap, így szinte garantáltan megtaláljuk a megfelelő munkaerőt már a keresés elején. Az együttműködésünk elsődleges célja, hogy a felvételi folyamat a legkisebb terhet jelentse partnereinknek, ezért az álláshirdetéseket is mi tesszük közzé, a kiválasztott jelöltekre pedig garanciát vállalunk. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a felvételi folyamat függetlenül attól, hogy külsős vagy belsős kolléga segíti, költségekkel jár. Legfőképpen befektetett idővel, amit visszakapni már nem lehet. Mondunk egy példát: ha egy jelöltünkről kiderül, hogy mégsem ő az igazi, keresünk a helyére olyat, aki nagyobb esélyekkel indul. Ez nem jelent duplaköltséget partnereinknek, azonban ha maguk kezelik az egész felvételi folyamatot, az megkétszerezi a felvétel költségeit. Az előbb említett kellemetlen helyzetet nehéz előre látni és a munkánk során természetesen mindannyiunkkal előfordulhat, azonban célunk, hogy ne történhessen meg, éppen emiatt mi nem csak “lepasszolunk” két önéletrajzot és utána mossuk kezeinket, hanem minden jelentkezőt rendesen megszűrünk, hogy a megfelelő embert ajánljuk az adott pozícióra.
Jobban ismerjük a munkaerőpiacot, mint bárki más.
A tökéletes jelölt megtalálásához rendelkeznünk kell alapos helyismerettel, mivel régiónként, de akár városonként is eltér, mely toborzási stratégia működik megfelelően. Az eltérő igények kiszolgálásának egyik legfontosabb feltétele, hogy értsünk az ügyfél nyelvén. Kollégáink között vannak közgazdászok, pszichológusok, de olyanok is, akik műszaki tudásukkal tűnnek ki, ami lényegesen megkönnyíti például egy szoftverfejlesztő vagy egy mérnök felvételét. Igen, a HR-esnek értenie kell a pszichológiához és a gazdasághoz is, de lássuk be, hatalmas feladat minden szakterületen brillírozni, a partnerek és a piac igényeinek kielégítéséhez pedig fontos a szakmai ismeret, hiszen így lehet igazán sikeres a toborzás.
Több évtizedes tapasztalatot hasznosítunk.
Pontosan tudjuk milyen igényeknek kell megfelelnünk, az elmúlt 22 évnek köszönhetően azt is tudjuk, hogyan tegyük mindezt. A kiválasztás során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy ne csak a leendő kolléga szakmai tudását, hanem a gondolkodásmódját, valamint a hozzáállását is próbára tegyük. Miért fontos ez? Egy új ember felvétele nem csupán szakmai, pénzügyi vagy technikai bővülést jelent, hanem a csapat új tagját is. A beilleszkedés pedig kulcskérdés a sikeres közös munkát tekintve. Interjúztatási és kiválogatási módszereinket úgy alakítottuk ki, hogy pontos képet kapjunk a jelölt hétköznapokban várható teljesítményéről, ám a munka itt még nem ér véget. A teljes felvételi folyamatot figyelemmel kísérjük annak érdekében, hogy a toborzásra költött összeg megtérüljön, lehetőleg az első kiválasztási folyamatot követően, hisz’ mindig mondjuk, az idő a legdrágább tényező a toborzás során.