A munkahelyi kapcsolat nem veszélytelen, hiszen az esetleges magánéleti hullámvölgyek közvetlenül hatással lehetnek a megélhetési forrásunkra. A kialakuló vonzalmat persze nem kell feltétlenül elnyomni magunkban, de nem árt betartani az alábbi tanácsokat elővigyázatosságból.
1. Meg kell látni a randira hívás mögötti motivációt
Amikor egy kolléga randira hív minket, nem szabad hagyni, hogy befolyásoljon minket a köztünk fennálló alá-fölé rendeltségi viszony a munkahelyen. Teljesen mindegy, hogy azonos szinten helyezkedünk el a hierarchiában, vagy mi vagyunk a főnökök, netán a beosztottak, mert ha ilyen jellegű nyomásból fogadnánk el vagy utasítanánk vissza az ajánlatot, az a későbbiekben csak további bonyodalmakhoz vezetne. Ha a vonzalom a részünkről is megvan, akkor arra kell figyelnünk, hogy van-e mögöttes szándék. Érdekében áll-e közelebb kerülni hozzánk az illetőnek, vagy valóban tisztán miattunk érdeklődik. Ezt a köztünk meglévő kommunikációból leszűrhetjük.
2. Át kell gondolni, hogyan tálaljuk a kapcsolatot
Egy kapcsolatnak jól látható jelei lesznek a munkahelyen is. Lehet, hogy az elején még nincs vállaltan kimondva a románc a munkatársak előtt, de az egymással való viselkedés természetes megváltozásának apró jeleit a kollégák észre fogják venni. Érdemes átbeszélni a másik féllel, hogy hogyan szeretnénk tálalni a kapcsolat tényét a munkatársaink előtt, hogy megelőzzük és kezeljük a hátunk mögött kialakuló pletykákat. Nem árt, ha legelőször négyszemközt a felettesünket tájékoztatjuk a helyzetről, esetleg tőle is útmutatást kérünk, hogyan viselkedjünk.
3. Maradjunk profik a munkában
Amikor kollégával randizunk, a szokásosnál is nagyobb figyelmet érdemes fordítani arra, hogy a munkánkkal biztosan minden a lehető legnagyobb rendben legyen. Ne kezdjünk el munkaidőben flörtölni, munkatársak előtt a kapcsoltra való utalásokat tenni, kettesben félrevonulva beszélgetni. Munkaidőben fókuszáljunk a munkánkra, és próbáljuk a kapcsolatot a magánéletünkre szorítani. Hogy aztán munka után kivel és mit csinálunk, csak ránk tartozik.
4. Tartsuk magunkat a szakmai céljainkhoz
Egy munkahelyi kapcsolat ne térítsen el minket a korábban kitűzött szakmai céljainktól. Ne vegye át a munkában töltött órák felett a hatalmat, hogy a másiknak próbáljunk meg tetszeni, az ő kedvében járni, mert ez nem oda tartozik. Ne kezdjünk el kivételezni a párunkkal a munkahelyen, mert az rossz hatással lesz az egész kollektívára. Tartsuk magunkat a kapcsolat létrejötte előtt vallott szakmai elveinkhez, és húzzuk meg a kapcsolat határvonalait.
5. Reagáljunk jól, ha véget ér a kapcsolat
Sajnos nem minden kapcsolat végződik happy enddel, és ez alól a munkahelyi románcok sem jelentenek kivételt. Nagyon fontos, hogy ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor is úgy váljunk el a másiktól, hogy tudjunk egy levegőt szívni, egy közös célért továbbra is együtt dolgozni, hiszen a közös munkahelyen ezt nap mint nap meg kell tennünk. Persze kerülhetjük egymás társaságát, nem muszáj együtt töltenünk az ebédszünetet, de ne essen a szakmaiságunk az érzelmeink áldozatává.