Nincsenek tisztában a cégek azzal, hogy mennyi a versenyképes fizetés, ezért lemaradnak a minőségi munkavállalókról, vagy éppen nem tudják megtartani őket. A Kelet-Magyarországon működő HSA a Prémium szolgáltatásában piackutatással is segíti a munkáltatókat. Konkrétabban: megmondják, hogy mi a nyerő és hosszabb távon is működőképes bérstratégia.
„Komoly munkavállalói létszámmal működő cégek HR-vezetői kérdezgetik tőlem: »Mennyit keres egy villanyszerelő? Mert elég durva számokat látok…« Én meg erre összehasonlítási alapként elmondom, hogy betanított munkakörökben is minimálbér plusz tíz százalékról indul az egyezkedés” – árulta el a HSA munkaerő-közvetítési vezetője, Vitos Albert.
Két lényeges dolgot tapasztalnak a debreceni központú cég kvalifikált munkavállalók toborzásával foglalkozó specialistái: a munkáltatóknak sokszor nincsen reális képük arról, hogy van-e elérhető munkavállaló az adott régióban és szakterületen, valamint a célravezető bérstratégia kialakításában is sokszor nehézségekbe ütköznek a jelentős bérnövekedésen keresztülmenő munkaerő-piacon. Vonatkozó KSH-adat: már bruttó 326.700 forint a hazai átlagkereset, ami közel 13 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest.
A piackutatás elengedhetetlen eszköz
„Már rég nem működik az, hogy a cég felad egy álláshirdetést, és a jelentkező tömegek közül kedvére válogathat. Az álláshirdetések ideje lejárt, mert a valóban minőségi munkaerőnek biztos munkája van. Őket közvetlen megkereséssel lehet elérni és csak kedvezőbb anyagi feltételekkel átcsábítani. Ezért különösen fontos, hogy egy cég tisztában legyen azzal, hogy kiket és mennyi pénzért van esélye megszerezni” – folytatja Vitos Albert hozzátéve, hogy a HSA Prémiumnak éppen ezért része a piackutatás.
„Reális képet vázolunk fel a partnereinknek arról, hogy az adott településen és vonzáskörzetében mennyi az igényeiknek potenciálisan megfelelő szakember található. Van egy több mint 200 ezer önéletrajzot magában foglaló exkluzív adatbázisrendszerünk, ami tekintélyes minta ahhoz, hogy tudjuk szűrni benne az egyes szakterületek aktivitását a kelet-magyarországi régióban. Emellett a bérigényekről is naprakész információink vannak, hiszen kapcsolatban vagyunk a munkavállalókkal és a különböző iparágakban érdekelt cégekkel” – magyarázza a fejvadász, aki a HSA 18 éve bővülő HR-es kapcsolati hálóját is be tudja vetni.
Piackutatás hiányában a cégek gyakran nem tudják megszerezni az egyébként teljesen alkalmas munkavállalót, vagy rövid időn belül elveszítik őt. „Több olyan esetet is ismerünk, amikor a cég nagyon fel szerette volna venni a jelöltet, de mégis olyan ajánlatot tett, amit a munkavállaló elutasított. Érthető, ha egy munkáltató minél alacsonyabb bérköltséget szeretne, de azért kell ismerni a piacot, hogy tisztában legyenek a valóban versenyképes fizetések mértékével. Még ha fel is tudnak venni olcsón egy szakembert, ő néhány hónap után könnyen átmehet a máshová jobb fizetésért. Abba kell belegondolni, hogy a kiesése mekkora károkkal járhat” – veti fel a HSA szakértője.
Milyen az ideális bérajánlat?
Vitos Albert azt tanácsolja, hogy az ideális bérstratégia legyen olyan, ami az adott munkavállalónak már csábító, de a cég mégis hagy benne mozgásteret arra, hogy később ezt még növelni lehessen, így a dolgozóját hosszabb távon is lojálissá teheti. „Ehhez csak a pontos összeget kell ismerni, és mi ebben segítünk a piackutatással” – állapítja meg a HSA Prémiumra utalva, amelyről ide kattintva lehet bővebben olvasni.