Szerintünk az álláskereső nem robot, a munkaadó pedig nem rabszolgatartó. Mi az embert látjuk mindkét félben. De mi is azok vagyunk… Munkatársainkat bemutató sorozatunk 23. részében a HSA ceglédi projektvezetőjét, Csáki Biankát mutatjuk be.
Amikor beülünk az autóba, és beállítjuk az úti célt a GPS-ben, mindannyian szeretnénk a lehető legegyszerűbben odaérni. Ugyanígy van ez az életünkben is: kitaláljuk a céljainkat, amiket a lehető leggördülékenyebben akarunk megvalósítani. Néha az autóban megesik, hogy eltévesztünk egy lehajtót vagy közbeszól egy útzár, ami miatt újratervezésre van szükség. Ugyanígy van ez az életünkben is: nem mindig jön össze minden tervünk elsőre. Az autóban bosszankodunk kicsit a kerülőutak miatt, de ha minden jól megy, végül célba érünk. Ugyanígy történt ez kolléganőnk, Csáki Bianka életében is.
Kacskaringós úton vált valóra az eredeti terv
A HSA ceglédi projektvezetője már a középiskolában elhatározta, hogy HR-esnek készül. Beütötte az úti célt a személyes GPS-ébe, beadta a jelentkezését a főiskolára és fel is vették. Mégis újratervezésre volt szükség, elkezdeni már nem tudta a tanulmányait. Utána sokfelé kanyargott, néhány zsákutcát is megjárt: kozmetikusnak tanult, dolgozott bolti eladóként vagy éppen közvélemény-kutatóként, éppen mit dobott az élet. Végül azonban célba ért: ma HR-területen dolgozik a HSA-nál. „Néha belegondolok, hogy az élet milyen sorsszerű tud lenni. Annak idején HR-esnek akartam tanulni, mert tetszett a gondolat, hogy emberekkel foglalkozzak, de akkor családi okok miatt nem tudtam ebbe az irányba folytatni a tanulmányaimat. Sok mindent kipróbáltam azóta, többféle munkám volt, de valahogy egyikben sem éreztem igazán jól magamat. Most viszont a HSA-nál azt csinálom, amit mindig is szerettem volna” – árulta el Bianka, aki 2016 áprilisában kezdett a HSA-nál, akkor még csak négy órában adminisztrátorként, ám tavaly szeptember óta már projektvezetőként dolgozik Cegléden.
Bedobták a mély vízbe, és a felszínen maradt
„A kezdeti négy órás munkakör után előbb hat, majd nyolc órában lettem adminos, utána jött a projektvezetői előléptetés. A miénk egy kicsi iroda, napi szinten ketten vagyunk bent személyesen, egy adminisztrátor és egy projektvezető. Tavaly volt egy időszak, amikor új projektvezetőt kerestünk, és sokáig nem találtunk megfelelő embert, addig pedig nekem kellett betanulnom ebbe a feladatkörbe is. Mivel jól ment, ezután jött az ötlet, hogy legyek én a projektvezető, és akkor új adminisztrátort veszünk fel inkább” – mesélte el Bianka, hogyan mászta meg a szamárlétrát. „Szerettem az előző feladataimat, és az adminos csapat tagjait is nagyon megkedveltem. Bevallom, kicsit féltem a váltástól, hiszen projektvezetőként teljesen más jellegű dolgokat kell csinálnom, de miután elkezdtem, hamar rájöttem, hogy mennyire élvezem. Szeretem, hogy mindig új arcokkal találkozom” – mosolygott a hangja kolléganőnknek. Bár már otthonosan mozog a feladataiban, mindig van, amiben fejlődni szeretne, legújabb célja, hogy a jogviszonyos foglalkoztatás fortélyait is kitanulja, amivel bővülhetne a ceglédi iroda portfóliója, amely jelenleg elsősorban az időszaki, szezonális munkákat kínálja, hiszen sok gyár található a vonzáskörzetben.
Projektvezető és édesanya és tortakészítő
Bianka a projektvezetői feladatai mellett édesanyaként is helytáll, 2011-ben született a kisfia, Misi. „Fontos szempont volt a munkahely kiválasztásánál, hogy legyen időm vinni-hozni őt az óvodába, mert a párom munkája ezt nem teszi lehetővé. Most már elsős a suliban, bár én néha még mindig ovit mondok iskola helyett…” – nevette el magát Bianka, akinek a kedvenc hobbiját a kisfia is szereti. „Már több mint 100 saját készítésű tortánál tartok, de nem volt ez egy teljesen tudatosan kialakuló hobbi. Egyszer csak gondoltam egyet, és megpróbálkoztam egy tortával. Az első nem sikerült túl rózsásan, és talán épp emiatt újra és újra próbálkoztam, mire nagyon megszerettem. Nincsen kifejezett kedvencem, bárminek nekiállok, de díszíteni a gyümölcstortákat szeretem a legjobban. A legnagyobb örömmel persze mindig azokat csinálom, amik a kisfiamnak készülnek. Ő szokott néha kihívások elé állítani, ha jól emlékszem, a harmadik szülinapjára repcsi alakút kért. Éjjel ott álltam a konyhában a kis makettel, meg a tésztadarabokkal a kezemben, és nem tudtam, mi lesz belőle. Végül jól sikerült, így a rá következő évben már nagyobb önbizalommal láttam neki a verdás tortának.” Talán abban a verdában is volt egy „GPS”!