Egy mondás úgy tartja, hogy a távozó munkatársak valójában nem a munkájukat, hanem a főnöküket hagyják ott. Van ebben igazság, hiszen egy vezető tehet a legtöbbet azért az anyagiakon túl is, hogy valaki jól érezze magát a munkahelyén. Bemutatunk 5 tipikus vezetői hibát.
1. Sohasem dicsér
A dicséret jelentőségét sosem lehet elbagatellizálni, hiszen mindannyian emberek vagyunk, és mindannyiunknak fontos, hogy érjenek minket pozitív megerősítések. Ez még a legprofibb munkavállalókra is igaz. Egy jó vezető tudja, hogy a dicséret fontos, és odafigyel annyira a beosztottjaira, hogy azt is látja, kinél mi a megfelelő módja ennek. Van akit négyszemközt, másokat a csapat előtt előtt jobb megdicsérni, megint másoknak a szép szavak mellett a kézzel fogható jutalom is fontos. Tudni kell, kinél mi a nyerő.
2. Túlterheli a dolgozóit
Főnökként könnyű beleesni abba a csapdába, hogy a legjobban dolgozó emberekre egyre több és több terhet pakol a felettes. Egy darabig a komoly feladatok jelenthetnek szakmai elismerést, egy szinten túl viszont a túlterhelt munkavállaló joggal érezheti azt, hogy a jó teljesítményéért cserébe büntetik a még több feladattal, miközben mások lébecolnak. Érthető, ha egy vezető a megbízható kollégáival szeret dolgozni, de oda kell figyelni arra, hogy ne terhelje túl őket, másrészt egy tanulmány szerint heti 50 óra munka felett drasztikusan csökken a hatékonyság.
3. Nem ismeri be a hibáit
Mindenki hibázik néha, és nem is a hibával van baj, hanem azzal, ha ezt valaki képtelen beismerni, ezáltal pedig tanulni belőle. Főnökként ez mindig nehezebb, hiszen a tekintélyét is félti az ember, de sokkal nagyobbra tud nőni egy vezető a beosztottai szemében, ha képes kimondani, ha valamit elrontott. Ellenben ha mindig másban keresi a hibát és az alkalmazottakat vádolja, azzal szorongással teli légkört teremt maga körül, az pedig senkinek sem válik előnyére.
4. Megfélemlítéssel „motivál”
Vannak, akik a főnöki szerepre hatalomgyakorlásként gondolnak. Pontosan úgy, mint a régi időkben a királyoknál, a nép (azaz a beosztottak) félelemből engedelmeskednek neki. Ez rendkívül szűk látókörű gondolkodásmód, ráadásul 2018-ban aligha vezet eredményre. Kár azt éreztetni a dolgozókkal, hogy ha nem teszik a kívánalmaknak megfelelően a dolgukat, ki lesznek rúgva, mert ilyen légkörben ki akarna maradni egyáltalán? Továbbállnak ők maguktól is, ha nem becsülik meg őket eléggé. A zsarnok főnökök ideje lejárt a munkaerőpiacon.
5. Visszafogja a beosztottjait
Az igazán jó és tehetséges munkavállalók ambiciózusak, szeretnének előrébb lépni, komoly presztízsű feladatokat kapni, amelyeken keresztül értékesnek érzik a munkájukat. Az ilyen munkavállalók általában aranyat érnek, hiszen nemcsak jól, hanem nagy lelkesedéssel is dolgoznak – egészen addig, amíg vágyaikat ki tudják elégíteni. Ha viszont egy főnök megpróbálja visszafogni őket, a tudásszintjükhöz már nem illő feladatokat sóz rájuk, akkor el fogja veszíteni őket. Új munka után néznek, ahol megkapják, amit akarnak.