loader image

Többen 15 éve visszajárnak! Dolgozókat díjaztunk Szarvason

Volt, aki könnyekig meghatódott. Volt, aki azt mondta, hogy őt még soha életében senki sem ismerte el ennyire. Volt, aki szerint a gesztusunk legalább olyan jóleső érzés volt, mint amikor megkapja a fizetését. Díjaztuk a szarvasi multinacionális partnerünknél dolgozó leghűségesebb, illetve 2016-ban ott a legjobban teljesítő munkavállalóinkat.

Aki ismer minket, az valószínűleg tisztában van a munkáról és az emberi kapcsolatokról alkotott hitvallásunkkal. Az már hallott a küldetésünkről: azon dolgozunk, hogy a munkáltatók ne robotként tekintsenek a munkavállalókra és a munkavállalók ne rabszolgatartónak lássák a munkáltatókat. Ennek egyik alappillére a tisztelet. Hogy tiszteljük annyira a másikat, hogy meglássuk és elismerjük a teljesítményét.

Ez a cél vezérelt minket, amikor kitaláltuk annak a kis díjátadónak az ötletét, amelyen a szarvasi multinacionális partnerünknél példamutatóan tevékenykedő munkavállalóinkat köszöntöttük. Nagy örömünkre szolgált, hogy összesen 25 fő munkáját ismerhettük el így. Közülük 14-en a kiemelkedő hűségükért kaptak emléklapot és ajándékcsomagot, hiszen ők már 15 éve rendszeresen visszatérő dolgozók a szezonális munkára, ami a mai világban különlegesen hosszú idő. További 11 fő a 2016-ban végzett kimagasló teljesítményéért kapott elismerést.

HSA | szarvasidij2

Arról, hogy kiket és miért díjaztunk, a multinacionális partnerünkkel közösen hoztunk döntést a műszak- és csoportvezetők bevonásával. 2016-ban 600–650 munkavállaló dolgozott kukoricaválogatóként és további 200 fő más pozíciókban (gépkezelők és segédek) a cégnél, közülük került ki a már említett 25 elismerésben részesülő kölcsönzött munkavállalónk.

Szezonális munkáról van szó, így augusztustól kezdődően két–három hónap elfoglaltságot jelent a betakarítási időszak. Ez a negyedév viszont kőkemény munkával telik, napi 12 órás műszakokkal. A díjazottak, ha lehetőségük volt rá, pluszmunkát is vállaltak, emellett példamutatóan betartották a rendkívül szigorú munkavédelmi előírásokat és gyors, minőségi munkát végeztek.

HSA | szarvasidij3

A HSA képviseletében Nemes Ferencné ügyfélszolgálati/toborzó munkatárs, Farkas Adrián régióvezető és Bálint György projektvezető köszönte meg a munkavállalók hozzáállását, de a munkavégzés helyéül szolgáló szarvasi partnerünk nevében is két felső vezető fejezte ki elismerését.

Jó érzés volt kicsit kötetlenebb körülmények között találkozni, és amikor láttuk, hogy az emléklapok és ajándékcsomagok átvételekor mennyire meghatódtak a munkavállalók, megerősítést nyertünk. Nem is a díjak anyagi értéke volt a lényeg, hanem az őszinte figyelem. Folytatjuk!