Szinte nincs is olyan állásinterjú, amelyen ne szegeznék a jelöltnek a kérdést, hogy mi a három legjobb, illetve legrosszabb tulajdonsága. Előbbi még hagyján, na de utóbbira, hogyan lehet jól válaszolni, ha éppen el akarjuk adni magunkat? úgy, ahogyan mindig kellene: őszintén!
Első ránézésre ez az a kérdés, aminek az ég világon semmi értelme nincsen. Mert ugye mindenki számít rá, így fel is tud készülni belőle. Utánanézhet, milyen tipikus válaszokat szoktak erre adni, amiből nagy baja nem lehet. Például, hogy túlságosan kritikus, türelmetlen, érzékeny vagy éppen közvetlen. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek alapvetően nem is minden esetben negatívak, így ha valaki a normálisnál jobban, azaz túlságosan ilyen, az még bőven megbocsájtható. Nem érdemes azonban lódítani, ilyen sablonszövegekkel kivédeni a kérdést, hiszen egy tapasztalt HR-es nem először és valószínűleg nem utoljára hallja ezeket a válaszokat.
Ennek a kérdésnek pedig igenis megvan a maga értelme, amit egy okos pályázó könnyedén a maga javára fordíthat. A három gyengeség felsorolásának nem az a lényege, hogy egészen konkrétan mi az a három tulajdonság, ami alapján kapásból be lehet skatulyázni az illetőt. Azért teszik fel ezt a kérdést, hogy leellenőrizzék, a jelentkezőnek milyen az önismerete. Hovatovább, rendelkezik-e egyáltalán kellő önismerettel. Az pedig csak akkor derül ki az interjúztató számára, ha őszinte választ adunk, nem pedig egy előre betanult sablonnal próbáljuk megúszni a kérdést a lehető legkisebb veszteség érdekében. és pontosan az őszinteséggel fordítható a három legrosszabb tulajdonság előnnyé egy állásinterjún. Hogyan?
Tegyük fel, hogy félénkek vagyunk, izgulunk és szorongunk az állásinterjú előtt és közben. Ez egyébként teljesen természetes, hiszen mégiscsak életünk meghatározó pillanata, ugyanakkor vannak olyan típusok, akik lazán tudják kezelni az ilyen kiélezett szituációkat. De ha mi nem ilyenek vagyunk, ez valószínűleg érződik az állásinterjún való fellépésünkön, teljesítményünkön is. és ekkor ha felteszik a kérdést, mi a három legrosszabb tulajdonságunk, kiutat kapunk. Meg lehet mondani, hogy félénkek vagyunk, nem érezzük otthonosan magunkat a kiélezett helyzetekben, és próbálunk ezen javítani, mert úgy megnövekedhet a hatékonyságunk. Mivel a nonverbális jelzéseinkből látják, hogy tényleg ilyenek vagyunk, egyből hiteles önismeretről tettünk tanúbizonyságot és megerősítettük a fejlődési vágyunkat.
Nem árt ha tudunk példákat hozni a rossz tulajdonságunkra, ne csak egy üres jelző legyen az, hanem egy történet rólunk. Mondjuk el, milyen problémákat okozott nekünk az előző munkahelyünkön, és ezért szeretnénk fejlődni, előrelépni benne. Egyvalamit viszont ne tegyünk: a gyengeségeink között ne szakmai hiányosságokat soroljunk fel! A három legrosszabb tulajdonság emberi hiba legyen, ne pedig szakmai. Elképzelhető ugyanis, hogy az, amit mi szakmai hiányosságnak érzünk, nem is lesz a munkánk alappillére az adott pozícióban.